Egy vállalati AI-asszisztens bevezetésénél a technológia ritkán a szűk keresztmetszet. A projektjeinkben rendre ugyanaz a három kérdés dönti el, hogy a rendszer hat hónap múlva is használatban lesz-e.
1. Ki tartja karban a tudásbázist? Az asszisztens annyit tud, amennyit a mögötte lévő dokumentumok tartalmaznak. Ha a szabályzat, az árlista vagy a termékleírás frissül, de a tudásbázis nem, az asszisztens magabiztosan mond elavult dolgokat — ami rosszabb, mintha nem válaszolna. Érdemes már a bevezetés előtt megnevezni a felelőst és a frissítés ritmusát, és olyan megoldást választani, ahol a tartalom cseréje nem fejlesztői feladat.
2. Látja a felhasználó, hogy géppel beszél? A tapasztalatunk az, hogy a nyílt jelzés nem csökkenti, hanem növeli a bizalmat: ha az asszisztens az elején elmondja, mire képes és mire nem, a felhasználó reálisan kérdez, és kevesebb a csalódás. Ugyanide tartozik a forrásmegjelölés is — ha a válasz megmutatja, melyik dokumentumból dolgozott, az ellenőrizhető marad.
3. Mi történik, ha az asszisztens nem tud válaszolni? A legtöbb elégedetlenség abból származik, hogy a beszélgetés zsákutcába fut. Kell egy egyértelmű átadási pont emberhez: elérhetőség, visszahívási kérés vagy jegyrögzítés — lehetőleg úgy, hogy a kolléga látja az addigi beszélgetést, és nem kell mindent újra elmondatni.
Ha ez a három kérdés a projekt elején megválaszolható, a bevezetés utáni időszak jellemzően finomhangolásról szól, nem tűzoltásról.